Cinegelány és Feketerigófi: A Vén Bagoly 5.
január 04, 2017
A
Vén Bagoly az egyik toronyszobában lakott külön a cselédek szárnyától és a
család emeletétől. Az ablaka a Kúriától a faluig ereszkedő nyírfasorra nézett,
napos időben egészen a völgyig el lehetett látni, a Türkiz helyét a tó vizén átfutó
fény sejtette. A ház előtt eloltották a lámpásokat, mindenki nyugovóra tért. Hűvös,
tiszta éjszaka volt, a dagadó hold gyenge ezüstfényében pár bodros felhő
úszott.
A
kisanya elfújta az éjjeliszekrényén a gyertyát, és szélesre tárta az ablakot. Kibontott,
ősz hajába és vékony hálóingébe belekapott a szél. Megkapaszkodott az
ablakkeretben, és átvetette a párkányon az egyik majd a másik lábát, aztán
ugrott, ruhája a földre hullott.
Nagy
testű, foltos bagoly szállt fel az éjszakában, megkerülte a házat, átszelte a
birtokot, és az erdő fölé ereszkedett. Vére felhevült, izmai megfeszültek
készen arra, hogy lecsapjon. Zsigereiben érezte a követelőző parancsot, hogy
öljön, táplálkozzon. A karcsú nyírek sírfákként törtek az ég felé, az avart
vastag hótakaró fedte. A rágcsálók téli álmot aludtak, a kisebb testű madarak
pedig odvaikba húzódtak éjszakára. Szinte érezte, ahogy csőre között szétroppan
koponyájuk, meleg vérük lefolyik a torkán. Nappal nem vadászhatott, szükség
volt rá a Kúriában. Tett egy utolsó, elkeseredett kört, és megállapította
magában, a tél végéig emberként kell táplálkoznia.
Erős,
magas ágon pihent meg, felette a csillagporos tejút ívelt át az égbolton.
Hamarosan feltűnt a Cinegemadár, tett egy kört az erdő felett, majd leszállt a
Vén Bagoly mellé.
-
Hívtál – tollait felborzolta.
- A
fióka kihagyta az első lehetőséget.
-
Lesz még alkalom.
-
Az első a legfontosabb, akkor derül ki, hogy valóban erre született-e.
- Lesz
még alkalom.
-
Ott volt a kezében, és mégis elengedte. Éreznie kellett volna, hogy mit tegyen.
-
Talán még nincs itt az idő.
Az
Erdészlak felől Nyakigláb hangját hozta a szél, vakkantását visszhangozták a
hegyek.
-
Túl sok időt töltöttél a lánnyal – mondta a Vén Bagoly. – Ideje, hogy tovább
állj. Sokan vagyunk egy fiókára ketten, másoknak is szükségük van a
segítségünkre.
A
Cinegemadár nem felelt, szárnyait tárogatta, az ágon toporgott.
- Tudom,
hogy megszeretted, hiába hallgatsz róla. Tudok én mindent rólad, Cinegemadár.
-
Akkor mondd el, hogy miért ilyen nehéz itt hagynom.
-
Annak még nem jött el az ideje.
-
Azt hittem, azért jöttél, hogy segíts.
-
Segíteni jöttem, bizony, de nem neked, hanem a fiókának, és neki most az a
legjobb, ha elmész.
-
Adj még egy kis időt, Vén Bagoly! Te megértheted, hogy ez nem egyszerű. Azt
mondod, hogy tudsz rólam valamit, akkor azt is tudod, hogy mi tart vissza
attól, hogy elmenjek.
- A
Vízmadár ünnepéig kapsz időt, de nem mutathatod meg magad előtte. Csak
cinegeként találkozhatsz vele. Aztán el kell menned. Ha itt lesz az ideje, te
is egyetértesz majd velem.
Egy
darabig hallgattak. Nyakigláb abbahagyta az ugatást, csak az erdő fái közt
bolyongó szél süvített.
- Túl sok a titkod, Vén Bagoly – mondta a
Cinegemadár, és felreppent az ágról.
A
Vén Bagoly mindegyikük történetét őrizte az elsőtől az utolsóig - tisztában
volt vele, hogy túl sok a titka.
0 megjegyzés