Zsófia a madáremberekről akarta kérdezni a Vén Baglyot. Maga sem értette, hogy miért, de nem tudta, nem találta a megfelelő alkalmat vagy nem akarta ezzel elrontani a hangulatot. Nem értette magát. Ha azon az éjszakán a kisanya ott van a Kúriában, egyből neki szegezi a kérdést, de az az éjszaka elmúlt, és vele együtt Zsófia dühe is. Félt, hogy a kérdéssel bajba sodorná...

 Eltelt három év. A Kúria lakói a megszokott rendben élték tovább mindennapjaikat. A Vén Bagoly folytatta Zsófia oktatását, megismerkedtek a madáristenek varázslataival, de a lány továbbra sem varázsolhatott. A kisanya gyógyítani tanította, és Zsófia titkon abban reménykedett, hogy délutáni sétáik alkalmával beteg vagy sérült állatot találnak, hogy végre gyakorlatban is kipróbálhassa a tanultakat. Talán a Vén Bagoly is ebben reménykedett. De a természet...

 Leesett az első, igazi hó - nem a lucskos, nem a sáros és nem is a foltokban olvadozó, hanem az Igazi. A Hegy ilyenkor gyönyörűséges, úgyhogy reggel beszórtam a szekrénygomb csillagok prototípusait a táskába (a kedvenc ikeás ágyneműhuzat plusz tíz centijéből még erre is maradt), és útra keltünk Csabival, hogy befotózzuk őket.   Olyan a környék, mint egy hatalmas hógolyó, ráadásul a titkos helyünkig...

 Zsófia szemügyre vette a mennyezeti gerendáról lelógó gyógynövényeket. Felismerte a kamillát, a levendulát és a kakukkfű illatát, de a többi számára teljesen ismeretlen volt. Azelőtt soha nem látott olyan különleges helyet mint az Erdészlak, azonnal megszerette minden újdonságával és minden másságával együtt. Mindössze egyetlen szobából állt, nem volt sem tapéta, sem szőnyeg, sem márványpadló, csak rönkfalak és döngölt padló. A kandallóban tűz lobogott,...

  A Vén Bagoly az egyik toronyszobában lakott külön a cselédek szárnyától és a család emeletétől. Az ablaka a Kúriától a faluig ereszkedő nyírfasorra nézett, napos időben egészen a völgyig el lehetett látni, a Türkiz helyét a tó vizén átfutó fény sejtette. A ház előtt eloltották a lámpásokat, mindenki nyugovóra tért. Hűvös, tiszta éjszaka volt, a dagadó hold gyenge ezüstfényében pár bodros felhő úszott....

 Anonim maximalista vagyok, amióta az eszemet tudom. Számtalan széttört zsírkréta, összetépett rajz, a pokolba kívánt négyes matek doga, telesírt szalagavató frizura és "Ennek tökéletesnek kell lennie..." kezdetű mondat hever a magam mögött hagyott évek felpúposodott parkettáján. Minél kudarcosabban élek meg valamit, a következő hasonló jellegű eseménynek annál jobban kell sikerülnie. Ezek persze általában csak egyre reménytelenebb próbálkozásokba torkollanak, mintha azzal, hogy kinyilatkoztattam a...