Többször jártam már Erdőbényén, de a legemlékezetesebb látogatásom nagyjából négy és fél évvel ezelőtt esett meg, az egyetem előtti utolsó nyaramon, amikor minden felnőtt létbe hajló gyereknek boldognak kell lennie, és rajtam mégis erőt vett a kamasz kor sajátos melankóliája. Akkoriban mindig volt egy könyv a kezem ügyében, amivel másodpercek töredéke alatt kizárhattam az engem körülvevő, tompa világot. Apa többször elmotyogta már a...