­

Tacskó túra a Pilisben

Gyere velem vidékre április 24, 2018
Egy kutya rengeteg előnnyel jár. Többet tudok felsorolni, mint egy nyolcéves kislány, ugyanis nekem tizenhét év előnyőm van az érvek gyűjtögetésében. Kikezdhetetlen indok a a kutyatartásra, hogy a napi három séta fitten tart. Ráadásul a túrák is sokkal vidámabbak egy kis élőlény társaságában, aki minden bokoraljnak ugyanúgy örül, és látszólag a legmeredekebb sziklaormot megmászva is rengeteg energiája marad. Kávéval, örökbefogadott tacskó testvéremmel ilyen...

A tavasz első virágai

Gyere velem vidékre április 06, 2018
Kezdtem attól tartani, hogy idén elmarad a tavasz. Valahogy így vagyok mindig ezzel a kopár márciusban, lesem, hogy mikor kezdenek rügyezni a fák. De hogy a természet áprilisban sem mutat semmi hajlandóságot a levélbontásra, az egyenesen kétségbeejtÅ‘. Fagypont fölött, emberi idÅ‘járási körülmények között már vágyom ki a városból, de jól esne a lelkemnek egy kis zöld is. Csabi megnyugtat, hogy a tavasz csak álcázza...

Nagyvázsonyi hóviárgok

Gyere velem vidékre március 23, 2018
Mindig nagyon várom a tavaszt. Nem csak azért, mert hosszú távon nem bírom a hideget és a sötétet, meg persze, mert akkor van a szülinapom, de hiányzik a természet is. Bár a téli tájnak is megvan a maga bája, számomra a mínusz fokok igencsak behatározzák a kint tartózkodás szűkös, időbeli kereteit. Gyerekkoromban rengeteget kirándultunk, nyakunkba vettük a családot és a barátokat – vagy...

A füzéri vár kísértetei

Gyere velem vidékre március 09, 2018
Szeretem a várakat – ha akarnám sem tudnám véka alá rejteni. Látom a báját az elhagyatott szobáknak, a huzatos termeknek és a térben ragadt történeteknek. Legutóbbi, Erdőbényei kirándulásunk után folytattuk utunkat kelet felé, hogy felfedezzük az országnak ezt a részét, amiről szinte semmit sem tudok. Egy kanyar után hatalmas hegy ugrott ki a kietlen, lapos tájból, tetején hófehér, szürke tetejű várral. Én ilyet...

Erdőbényei idill és dínomdánom

Gyere velem vidékre február 23, 2018
Többször jártam már Erdőbényén, de a legemlékezetesebb látogatásom nagyjából négy és fél évvel ezelőtt esett meg, az egyetem előtti utolsó nyaramon, amikor minden felnőtt létbe hajló gyereknek boldognak kell lennie, és rajtam mégis erőt vett a kamasz kor sajátos melankóliája. Akkoriban mindig volt egy könyv a kezem ügyében, amivel másodpercek töredéke alatt kizárhattam az engem körülvevő, tompa világot. Apa többször elmotyogta már a...