Szeretek a Hegyen élni. Közel van a fogas megállója, a gyermekvasút, Normafa és az isteni réteses, és jó messze van a város, a szmog, a tömeg meg a kocsizaj. Egy éve a szokásos útvonalaimat járom be, ami nagyjából a fogas vonala és az út az erdőn át a kisboltig vagy Normafáig. Kényelmes és zöld ez így, én meg nehezen lépek ki a konfortzónámból, szeretem a jól megszokott kis csapásaimat. Egyik nap a Svábhegyen vártam a buszra, és egy nő megkérdezte tőlem, hogy van-e errefele valami látnivaló. Arra gondoltam, hogy az egész Hegy egy nagy látnivaló, főleg ha az ember a városból jön. Emlegettem Normafát meg az Erzsébet kilátót, a gyermekvasutat, szóval mindet, amit már bejártam, és megfelelőnek találtam a látnivaló definíciójára. A nő egy ideig nézett rám, és azt kérdezte: "De akkor látnivaló, az nincsen?" Vagy úgy. Látnivaló az nincsen. Hétvégente rengeteg a turista biciklivel, gyerekkel, kutyával, alig lehet felférni a fogasra. Azt gyanítom, ők is csak az általam felsorolt zarándokhelyeket látogatják, én meg lakni jövök fel, ugye. 

 Nemrég találkoztam valakivel, akinek említettem, hogy itt lakunk. Fent. A Hegyen. Ő meg rávágta, hogy akkor biztosan ismerem a Jókai-kertet. Egyszer hallottam, hogy "Inkább tűnjek egy pillanatra butának, mint hogy hátralevő életemben is az maradjak.", azóta előszeretettel alkalmazkodom ehhez az elvhez, ezért - bár egy pillanatig elgondolkodtam rajta, hogy értelmes arccal bólogatok- töredelmesen bevallottam, hogy még soha nem hallottam róla, és bizony érdekelt, hogy miről lehet szó. Hát ha nem voltam még ott, akkor feltétlenül látogassam meg. Én meg amint haza értem, mondtam Csabinak, hogy akkor ezt meg kéne guglizni. Jókai is meg kert is meg még nem is láttuk. Kiderült a turpisság, a Jókai kert valóban Jókai kertje volt, ráadásul a Duna-Ipoly Nemzeti Park része. A hétvégén felkerekedtünk, és kiderült, hogy a Jókai-kert lényegében mindvégig nyolc-tíz utcával lejjebb volt. Én meg egy kicsit elszégyelltem magam hegyi emberként és ex magyar szakosként. 

 Jókai (mármint ugye a Mór) 1853-ban vásárolta a birtokot, és rengeteget dolgozott azon, hogy azzá a kis édenkertté váljon, ami ma is. Fákat ültetett, szőlőt telepített. Az emlékháza is megtekinthető a Petőfi Irodalmi Múzeum performanszában - bár ebben a szerencsés időpontban éppen zárva volt. Egészen 1922-ig volt az író birtokában, miután eladta, több tulajdonosa is volt, a háború is megviselte. A területén jelenleg a Magyar Madártani Intézet székháza áll. 

 A zöldárnyékos ösvények, eldugott kőpadok, borostyánnak befutott házikók, gyümölcsfák, szőlő és virágok valódi ihlető közegnek tűnnek. Minket egy róka kalauzolt végig a birtokon, bár gyanítjuk az elcsomagolt ebéd illata miatt volt velünk ilyen előzékeny. A kert szinte minden pihentető tevékenységre alkalmas, kivéve persze ha az ember fejére szakad az ég. Ebben az esetben sem hasztalan a piknik pléd, hiszen remekül megfelel rögtönzött esernyőnek. Kötelező kiegészítőként ajánlom a Jókai-kertbe látogatóknak.