Az ehető virágok nyomában #3 // Avokádós szendvics és körömvirágos saláta

július 14, 2017


 Folytatódik az ehető virágos expedíció, ugyan még nem eveztem teljesen ismeretlen vizekre. A következő ételeknél ugyanis inkább szépérzékemre hagyatkoztam, mint főzőtudományomra - de ami késik, nem múlik. Azért büszkén prezentálom virágos-avokádós szendvicsemet és a körömvirágos salátámat, és a büszkeség itt inkább annak szól, hogy az elcsent fotómasinával többé-kevésbé éles képeket sikerült készítenem. Vagyis inkább kevésbé. Jó, rendben, bevallom, a szendvicses kép Csabi érdeme, de a pacás körömvirágos az enyém!

 Az avokádós szendvicset édeskés harangvirággal és savanykás dáliával díszítettem, plusz megfejeltem két szál mikrozöldséggel, hogy igazán elegánsnak tűnjön. Az avokádót személy szerint én jobban szeretem kenhető állapotban, de így, kevésbé éretten is egészen működőképes. A virágok élettartama miatt nem meditálhattam sokat az érő avokádó felett, úgyhogy az éretlenségét őrölt borssal próbáltam leplezni. Egészen eltereli a figyelmet a hiányosságokról.



 A másik produkcióm egy vegyes saláta, amire két fej körömvirágot tettem és a jól bevált mikrozöldségeket. Igazság szerint ízben sokkal működőképesebb szirmaira szedve és a salátára szórva, de hát ugye úgy nem olyan látványos. A körömvirág íze amúgy a körömvirágos krémek illatára emlékeztet, észrevételeim szerint főként sós ételekben és azokon belül is salátákban kellemes az íze, de ugye az ehető virágoknál nincsenek szabályok, ha valaki süteményre álmodja meg, akkor szórja süteményre. 

You Might Also Like

0 megjegyzés