Cinegelány és Feketerigófi: A Vén Bagoly 3.
december 23, 2016
Kezdetben
nem volt semmi; nem volt fent és nem volt lent, nem volt tűz és nem volt víz,
nem volt világosság és nem volt sötétség, nem volt élet és nem volt halál. A
nemlét nehézzé és sűrűvé vált, és megszületett belőle a Napmadár. A Napmadár
lényében elhozta az életet és a fényt, minden más a nemlét része volt, a
Madáristenek Csarnoka, amit örök világosság uralt. Így lett a lét, és így lett
a nemlét. A Napmadár megismerte a magányt, a szeméből kigördülő könnycsepp
tojássá vált, és kikelt belőle a Holdmadár. A Holdmadárnak három arca volt, az elsővel
látott mindent, ami már megtörtént, a másodikkal, ami történik, a harmadikkal
pedig ami meg fog történni. Így lett a múlt, így lett a jelen, és így lett a
jövő. A Napmadár végre megpihenhetett, többé nem egyedül őrködött a
Madáristenek Csarnoka felett, megosztozott a Holdmadárral. A Napmadár mindent
betöltő fényét a Holdmadár szelíd derengése váltotta fel. Így lett a nappal, és
így lett az éjszaka. A Napmadár és a Holdmadár fészket raktak tollaikból a
Madáristenek Csarnokában. Így lett a fent, és így lett a lent. Így lett a föld,
és így lett a víz. A Holdmadár nyolc tojást rakott a Nagy Fészekbe, belőlük
született a Négy Báty és a Négy Nővér. A Napmadár parázsló húsával etette a
fiókákat, félrehull darabjai a Nagy Fészekben új életet bontottak. Így lettek
az emberek, akik egyek voltak a Napmadárral, a fénnyel és az élettel. Az
embereknek rendre volt szükségük, ezért a madáristenekhez fordultak, akik
belátásuk szerint segítették útjukat. Hol akadályokra, hol erőre volt
szükségük. Az emberek fénye nem volt olyan vakító és örök, mint a Napmadáré,
életük során lassan kihunyt, és az egyre ébredő világ részévé váltak. Így
ismerték meg a madáristenek az életet és halált. A Négy Báty és a Négy Nővér
szomorúságukban eldöntötték, hogy megtapasztalják a halandó létet, és
megtanultak emberré válni, de ők halhatatlanok voltak, ezért amikor lejárt az
idejük, emlékeiket testükben feledve visszatértek a madáristenek közé.
Milliónyi életet éltek le. A Négy Báty és a Négy Nővér megtanult úgy szeretni,
ahogyan az emberek. Így lettek a madáremberek, akik félig halandók és félig
halhatatlanok voltak, megválaszthatták, hogy az emberek vagy a madáristenek
útjára lépnek.
2 megjegyzés
Eddig nagyon tetszik nekem ez a történeted! Mindig szerettem ezt a népies-mesés-Rékás hangulatot, amivel régóta írod meg a regényeidet meg a novelláidat, és öröm látni, hogy a fantáziád is épp úgy, vagy inkább még magasabban száll most is, mint régen. Nagyon kíváncsi vagyok, mi lesz a folytatás, ez a "világkeletkezés" hihetetlenül tetszett, a Kalevalát juttatta eszembe, bár tény, hogy összességében közük nincs egymáshoz, de azt is nagyon szeretem. :) Várom a további részeket! :))
VálaszTörlés(Egyébként a levendulaszívek és a mézeskalács város is fantasztikusak lettek, irigyellek a kreativitásodért, a fotók meg varázslatosak!)
Drága Kinga! :) Nagyon szépen köszönöm, és örülök, ha tetszik a történet! :) Olvasgattam hozzá régebben a Kalevalát is, bár én nem éreztem, hogy került át belőle, nem bánom, ha a hangulata megmaradt, mert én is nagyon szeretem. :) Próbálok ügyeskedni az oldallal, de még nem sikerült átszoknom a G-portálról. :/ Ha Pesten jársz, szólj mindenképp, teszek félre neked a szívecskékből! ;)
Törlés