Leesett az első, igazi hó - nem a lucskos, nem a sáros és nem is a foltokban olvadozó, hanem az Igazi. A Hegy ilyenkor gyönyörűséges, úgyhogy reggel beszórtam a szekrénygomb csillagok prototípusait a táskába (a kedvenc ikeás ágyneműhuzat plusz tíz centijéből még erre is maradt), és útra keltünk Csabival, hogy befotózzuk őket. 

 Olyan a környék, mint egy hatalmas hógolyó, ráadásul a titkos helyünkig mi hagytuk az első nyomokat. Persze más is megörült a hónak, úgyhogy a Hegy megtelt a városbéliekkel, mindenki szánkóval fogasozott meg buszozott. 

 A napos időre a madarak is előjöttek, a kis park cinegéktől hemzsegett. Én hiába akasztottam ki a cinkegombócot az erkélyre (a biztonság kedvéért hatos csomagot vettem), idáig nem repülnek fel, pedig a nap nagy részét azzal töltöm, hogy az orromat az ablaknak nyomom, és figyelem, hogy fogyott-e belőle. Talán, de csak talán, ez zavarja a madarakat.