A Nagyi kertje teaház visszahozza a gyerekkor hangulatát

november 17, 2017


Tea- és süteményillat, a kandallóban ropogó tűz, az asztalokon imbolygó fényű gyertyák, az ablakpárkányon mackók és mécsesek, minden zugban a szeretet és gondoskodás egy apró darabkája bújik meg a teázóban. Gyere velem Aszófőre és ismerd meg a Nagyi kertjét!

A teázóban először akkor jártam, amikor még a tihanyi halásztanya adott otthont neki, az erdő mélyén megbújó házhoz balatonparti ösvény vezetett. Azóta a kis családi vállalkozás Aszófőre költözött, de a kedvesség, amivel a Hortobágyi család a vendégeket fogadja, az isteni sütik és a házi teák semmit sem változtak. Ráadásul a teraszról még most is a Balatonra nyílik kilátás.

A Nagyi kertje teaház a település szélén áll, mellette szántóföld fut egészen a partig, a távolban a tihanyi hegyek sziluettje hullámzik. Az ajtóban cserepesvirágok, dísztökök és mindenféle kedves apróságok várnak a mécsesektől kezdve a virágok közé tűzött pillangóig. Odabent fa asztalok sorakoznak, a sarokban kényelmes ülőgarnitúra, a fal melletti vitrinben és a polcokon teák, virágmintás bögrék. A gerendákról szárított levendulacsokrok lógnak alá.

Az őszi nátha idén sem került el, vörös orral érkezem. Hortobágyi Ágival, a teázó nagyijával beszélgetek. Azonnal egy nagy csésze – Bárányfelhő fantázianévre hallgató – tea kerül elém, és Ági már magyarázza is, hogy ilyenkor ez a legjobb, mert van benne hársfa, levendula, citromfű és csipkebogyó, ami mind segít a gyógyulásban, az almától pedig finom az íze. Igaza van, pár perc múlva már nem is köhögök.


A NAGYI CSALÁDJA

A Nagyi kertje teázó igazi családi vállalkozás, Ágival együtt két fia is ott dolgozik, Gergő és Jocó, ők felelősek a konyháért, a süteményekért és a vendégek hangulatáért. „Mi csináljuk az egész teázót – mondja Ági -, ha kell takarítunk, plakátot tervezünk, sütünk-főzünk, fát vágunk, begyújtunk a kandallóba.” Lelkesen és szeretettel beszél a leghétköznapibb munkáról is, tudja, hogy ezek is hozzájárulnak ahhoz, hogy az emberek jól érezzék magukat náluk. Miközben az asztalra kerül a tea és a sütemény, szívesen váltanak a vendégekkel néhány szót. Áginak rengeteg története és tapasztalata van a teázóban megfordultaktól. Miközben beszélgetünk, többen odalépnek hozzá, üdvözlik vagy éppen elköszönnek tőle. A teázóban mindenki úgy érzi, hogy a nagyihoz jött vendégségbe. „Azt adom, amim van, nem kell semmit megkomponálni vagy gondolkozni rajta, és ez a természetesség átmegy az embereknek, akik nagyon vágynak a békességre, egy helyre, ahol meg tudnak nyugodni. Azt szeretnénk mi is, hogy legyen egy hely, ahol megpihenhetsz. Ez a küldetésünk” – mosolyog Ági.


MIT SZERET AZ UNOKA?

A hely „nagyissága” nem egyszerűen a finom süteményekben vagy a teázó meghittségében rejlik, sokkal inkább abban, hogy úgy állnak a vendégekhez, mint ahogyan a nagymama áll az unokáihoz. „A nagyi mindig azt figyeli, hogy az kerüljön az asztalra, amit az unoka szeret. Ez persze változik az évszakokkal, de a lényeg, hogy szívből jön, gondoskodóan.” A teázó kínálatától távol állnak a habos-babos torták, a hangsúly az ízeken, az összetevők minőségén és az egyszerűségen van. A sütemények és a meleg ételek Ági receptjei szerint készülnek, amiket még az anyukájától vagy a nagymamájától tanult, de azóta a fiúk kíséletezőkedve és a vendégek ízlése alapján a legtöbbjük már változáson ment keresztül. A legújabb projekt szerint a teát alapanyagként szeretnék felhasználni az ételekben. A vendégek nagy kedvenc a narancsos csokitorta és a meggyes-marcipános lepény, nálam egyértelműen a mákosguba torta lett a befutó a tetején kemény habbal és ribizlimártással. Az étlapon egyszerű ételek szerepelnek a fokhagymás tarjától a vegabarát grillezett camambertig, ezek is igazodnak az évszakokhoz.


SÁRKÁNYOK ÉS HÓEMBEREK

Ágiék célja, hogy olyan hellyé varázsolják a teázót, ahol a legkisebbek is otthonosan érezhetik magukat. Ezt segíti a környezet is, nem csak bent foglalhatják el magukat. Jó időben a gyerkőcök kimehetnek játszani a rétre vagy a búzamezőbe, amíg a szülők a teraszon ülnek. Télen hóember építő versenyre készülnek, tavasszal sárkányeregetésre. „Szeretnénk visszacsempészni egy-két történetet a gyerekkorból” – mondja Ági. Az apróságoknak külön kosarat tartanak fenn, amiben cserélődnek a játékok, visznek el belőle vagy éppen otthagynak valamit. A sarokban álló szekrény tetején társasjáték halmok nyújtózkodnak a plafonig, a játékban a felnőttek is részt vehetnek.


GYERE VELEM A NAGYI KERTJE TEÁZÓBA!


A teázóban lehetőség nyílik rendezvények megszervezésére is. Tartottak itt már ballagást, keresztelőt és esküvőt, aki pedig egy kicsit kinyújtaná a nagyinál töltött időt, kiveheti a vintage stílusú apartmant. A kedvenc teáinkat pedig haza is vihetjük.  


You Might Also Like

0 megjegyzés